Ez itt a lakatlan lelkek világa

Ábrándok szállnak ágról-ágra

Az időtől hajtva csendesen égnek

Lakattal zárva bennük a fészek.

Lángolok, mint az ősz

fáradt levelek az ábrándok

lebegve viszi őket a múlt,

ahogy távolodnak

egyre jobban fázok

Lélekpárkányom

billeg az álom

Szárnyait tárja égi jelekre.

Nem számlál időt,

nem rebben félőn,

úgy ölel forrón,

mintha szeretne.

Mikor a lelkek kelnek táncra,

muzsikál nekik a föld az ég,

dallamát emelik a szelek,

értük énekel a fény.

Már nem tudok félni,

nyugtat az ég, végtelen a tisztasága,

s bár innen néha mást látni,

az csak a káprázat csalárd világa.