Csillagnász, nyári, buja zsongás

Holdat ölel a sejtelmes este

Melled lankáin virraszt az ábránd

Vágyak harmata csillan szemedben.

Szíved tornácán alszik a Nap

Melege árad édes öledre

Szótlan az ég is, csak sóhaja hallik

Lebegünk mámoros végtelenbe.

Suttognod sem kell, a gondolat átjön

Surrannak belém a holdas dallamok,

Táncol a lelkem mámorod fényén

Simítod szívem, az árva csillagot.

Tiéd vagyok, ahogy a Napé az égbolt

Beragyogsz, és én ölellek kéken

Szikrázik, lángol aranyló bőröd

Szivárványívű mindenségben.