Van egy liget a két világ határán...

Vers

Svédasztal

Írta: Pi

Állva zabáltam eme bálban,

cápák társaságában.

Volt közöttük bávatag,

mint az asztal, roskatag,

állva zabáló, áhítat-kiállhatatlan,

ásítva állító disznó, és számtalan

nagy marha, akinek tele a marka,

No és a zsebe is, degeszre tele.

Most a gyomra telik, tuszkolja

mélyre a kaviáros zsemlyét,

néha-néha böffent, szellent,

itt lehet, ez a buli kéje:

szótlanul benyeli a jónép.

Állva zabálni fel a közös lóvét.

Merő, aki kanállal nyeli

a jót együtt a nyállal:

Vajon meddig bírja a nyelve,

vajon meddig nyílik a szája?

Üstökben fortyog a jólét.

Kis fürge popócska billeg,

mellén pihen a tálca,

gyöngyöző borral,

de ő is csak álca.

Ring-ring a kis drága,

falják a szemek.

Nézelődök egy darabig:

persze, hogy én is falnám,

ha ő lenne a tálcán és nem fordítva,

hogy mennék utána hevesen hódítva!

De hiába, itt csak falni lehet,

szarásig zabálni…

Jobb lesz odébbállni…

 

  

Mészáros F

Kategória: