Van egy liget a két világ határán...

Vers

Halálos vándor

Írta: Pi

Vitték a léptei, ahogy szíve dobbant,

ment a Nap nyomában, konok, büszke daccal.

Útjában kísérték, fák, virágok, álmok.

Lelkében együtt nyílt ki a tavasszal.

 

Nem beszélt, és ha kérdezték, csak az eget nézte.

Valahol, a messzeségben talán volt egy párja?

Felhők mögött? Csillagúton? Sarlós hold árnyékában?

Valahol, a messzeségben tán valaki várta?

 

Lépteiből dalok keltek, szél hátára ültek,

körbe járták, körbe-körbe a szomorú Földet.

Ahol jártak, serkent a fű, szirmot érlelt a dal,

felzengett a magas égig csengő gyermekkacaj.

 

Felzengett a magas égig, ahol párja várta,

csillag-ölű, fénykoronás, oltalmazó mátka.

Néha-néha visszazengett mennydörgőn az ének,

s mind hevesebb dobbanással lüktettek a léptek.

 

Egyre magasabbra jutott, túl az idő átkán.

Ívelt fenn az ég peremén, mint büszke szivárvány.

Talán ott a felhők fölött meg volt vetve ágya,

s tán a fényes égi ágyon a mátkája várta.

 

Nem látom már, hiszen elment, hallgatag a szél is,

csak az esti, tiszta égen ragyognak meséi.

Ott ragyognak, csillagok közt, messzeségben, távol.

 

A tejúton bandukol már a halálos vándor.

Kategória: