Napkeletről jöttem,

vékony tarisznyával.

Szívemben reménnyel,

lelkemben virággal.

Elnémultak a harangok is,

Néptelen a puszta,

csak az álmok égnek itt-ott,

néhány esendő szív billentyűje reszket,

a vásárt is befedte az idő,

karámba zsúfolódtak a versek.

lüktető ereim,

érctelérek

lángol a szívem

és mégsem éget

vérarany Nappal

táncol a reggel

nyújtózok felé

szerelemmel

(József Attilához)

Megmartál, eleven seb vagy bennem! 

Nem vádollak, csak csendesen eszmélek:

Én is a te sebeidből vérzek!

Nem tudtam, mi éget?

Miért szorít fojtva, fájdalommal a szavad?

Nem értettem, miért nincs bocsánat?

Ha férfi a férfi, miért csak magányos állat?

„A csillagok voltak az első versek”

Szikrázó szavak keltek a lángból

Éjjel, mikor az arany Nap alszik

álmában ezer csillag táncol.