(Élete delelőjén a férfiember még élesre fent karddal jár. Főleg akkor, ha az a bizonyos kard az eget fürkészi, nem a föld mélyét vizslatja.)

 Az emberi lét zsákutcája, hogy folyton kijáratot keres a végtelenből. Nincs kijárat, csak hülyék vannak, akik ennek ellenére buzgón koppannak időről időre a falhoz, azt remélve, hogy rést üthetnek rajta. Néha-néha én is ezen hülyék hordáját erősítettem...

Nyáron az írás is haldoklik. Nehéz életben tartani. Ilyenkor derül ki, hogy minden írott, kimondott szó, bárhogy is rendezzék sorba, levegőhiánnyal küszködik. Zsúfolt és mesterkélt. Ősszel majd ritkul egy kicsit. Csak az marad belőle, ami életképes. A tél befagyasztja az álmokat, s csak a tavasz naperejű olvadása hoz új virágokat.

M.F