A tér határtalan, és akik mégis határokat szabnak, azok elvesznek, megsemmisülnek benne. A hang, amiről az előbb meséltem neked, ennek a határtalannak a megfelelője, hiszen egy vele, nem vész el benne, hanem alkotója, minőségének meghatározója.

Az értelemmel fel nem foghatod, hiszen maga az értelem nem határtalan, hanem véges és erőszakos, mert mindent a saját határai közé zsúfoltan akar megélni, ezért a hang is idegen számára. Ő Luridus a hím, aki csak a lét horizontális síkjában létezik, aki számára a nő nem a teremtés fészke, hanem birtok, szaporodásának táptalaja, esetleg ékítő eleme egyre zsúfoltabb lélekketrecének.

Ennek a lélekketrecnek morálból vannak a rácsai, s benne a nő, mint egy rab már nem Mona Lisa áradó, határtalan mítosza, hanem a láncra vert ábránd, a fékezett képzelet, és a lefokozott álom szimbóluma.

Az újkori ember prototípusa Luridus és Moralisa nászából sarjadt, és ha lázad, sohasem a ketrec ellen, hanem annak formája, kiterjedése, helye, és belső struktúrája ellen teszi. A lényeget nem meri érinteni, mert lénye e furcsa nász alapján determinált! Menthetetlen, ezért agresszív, sértett, irigy és gyűlölködő!

Mindent gyűlöl, ami a ketrecen túli létezést hordozza magán, ezért szabályokat alkot annak korlátozására! Tiltja! Ez a néha groteszk ellentmondás uralja lényét: a számára nem létező, a láthatatlan ellen hadakozik életen át, s esélye sincs, hogy sikere legyen.

Nézz körül! Mindenhol háború, s a nagy tolongásban egyre mélyebbre kerül az a tér, ahol ez az ádáz ütközet zajlik…

Maradj kívül, még akkor is, ha ezernyi kéz cibálna is a ketrec rácsai mögé!

Te nem lehetsz Luridus! A te párod Mona Lisa! Keresd meg és engedd, hogy vállára emeljen a határtalan!

Nem lehetsz Luridus, de az értelem éppúgy alkotód, éppúgy eleme lényednek, mint az a hang, amely sajátod. Sohase rendeld az értelmet a hangod fölé ! Ezzel megmenekülsz a luridusi léttől.

Olvasd a könyveket és látni fogod, hogy vált a férfi Luridussá, és hogyan silányította Moralisává a teremtés fészkét!

Ismerd meg, amennyire lehet és képes vagy rá, és élj is át mindent, ami a tűrésedet, a fájdalomküszöbödet is kikezdi! A teljesség mértékében mérd magad, s ehhez az ihletet mindig a hangtól vedd!

Néha fájni fog, de az út, hová eljutsz, kárpótol minden fájdalomért.

Vannak látható, de már behegedt sebeim, és láthatatlanok. A Nagy Életév jelzései. Az úton néha csúszva kellett haladnom, máskor vadaktól űzve, felsértett lélekkel, de ahogy vitt előre a konok dac, úgy emelkedhettem egyre feljebb és feljebb, úgy egyenesedhettem ki egyre jobban.

Amikor szálfa egyenesen áll az ember, akkor a fényben létezik, a fény alkotója.Feje, szelleme közelebb van az éghez, és csak talpa érinti a látható világot. Ennyi a felület, amellyel ide kell kapcsolódnod, ilyen mértékig kell kötődnöd Luridushoz, a többit add át a határtalannak.

M.F