-
Zalaszántó - A tradicionális szellemi örökséget kedvelők találhatnak testi és lelki feltöltődést Zalaszántón. Mészáros Ferenc és Hardy Mária az elmúlt két év során alakították saját otthonukban a Temenosz Ligetet. A költő és ruhatervező szeptembertől heti két alkalommal nyitja meg a különleges kertet, melyben az ősz folyamán zenés-verses előadásokat is szerveznek.
„Itt találkozik az ember és az isten, a kapuja tárva minden jövevénynek, de csak az léphet be tündöklő kertjébe, akiben tisztán énekel a lélek.” - így szól Mészáros Ferenc verse a Temenoszról. A költő értelmezése szerint a Temenosz egy szent liget, mely az aranykori ember szellemi és testi élettere volt. Ennek egy kis szigetét kívánta létrehozni párjával Hardy Máriával zalaszántói otthonukban. ...
(Forrás: tvkeszthely.hu)
-
Hardy Mari ruhatervező és festő és Mészáros Ferenc költő kertjében várja a Temenosz liget mindazokat, akik kalandoznának a képzőművészet, a versek otthonában, s mindezek ihletésére önmagukban is. Az ösvény mentén installációkat, alkotásokat és idézeteket rejtő pihenőhelyek követik egymást. Temenosz a költő megfogalmazása szerint a szent liget, az aranykori ember környezete.
- A költő feladata a Temenosz őrzése. Ezt a ligetet önmagunknak csináltuk, kerestünk egy helyet, ahol a harmóniát megélhetjük. Egymás között megéltük, de ha kimentünk az ajtón, mindig értek rossz hatások. Szerettünk volna ezen változtatni - mondta Mészáros Ferenc. ...
(Forrás: zaol.hu)
-
Mészáros Ferenc költő az irodalom, a költészet szerepéről beszélt hallgatóságának a Költészet Napja alkalmából. Hangsúlyozva, hogy a költészetnek régen is és napjainkban is két dolgot, a szellemiséget és a szerelmet kell hitelesen közvetíteni. Mészáros Ferenc szerint mindenkiköltő,csak kevesen vetik papírra gondolataikat, versesköteteket is egyre kevesebben forgatnak.
A versünnepen nem csak József Attilára,hanem minden költőre emlékeztek. Összegyűjtve a szellemi nagyokat egy-egy verset olvastak tőlük a rendezvény résztvevői.
A költők azok minden időkben ,akik anyanyelvünk legszebb kifejezőeszközeivel megfogalmazzák helyettünk is mondanivalónkat. Őket ünnepeljük 1964 óta április 11-én.
(Forrás: www.tvkeszthely.hu)
-

(Forrás: tvkeszthely.hu)