Van egy liget a két világ határán...

Verses esszé

A végzetes pillanat, a végzet pillanata

Írta: Pi

(Ravel Boleróját hallgatva)

Még a pillanat előtt, mielőtt látnálak, mielőtt érzékelném lüktető aurádat, mielőtt megnyílna a láthatatlan csatorna, ahonnan rezdül egy furcsa hang, amiből dallam épül, a te dallamod, az egyetlen, amiből nyílik a minden, s lassan áradni kezd szerte, mélységben, magasságban, lágyan, puhán, aztán egyre emelkedve, messzi fehér fellegekbe, szikrázva fényben, éteri kékben úszva…

 

 

Még a pillanat előtt, mikor a sejtem még nem sejt semmit, csak elindul az ismeretlen vonzás felé, érintés-sóvárgón, s útján vezeti valami, aminek nem tudja okát még, csak sejti, hogy valami várja, várja valaki… Egy másik sejt, ami éppúgy nem sejt semmit, csak várja, hogy érkezik valaki… talán a párja…

 

Már az előtt, hogy a sejtek megérintik az érkezőt, már azelőtt a pillanat előtt ott vagy egészben rejtőzve, mégis tisztán, érezhetőn, már az első a pillanat előtt…

Már előtte elkezdődik a tánc, pedig lábad még nem mozdul, karod még nem ölel, arcod nem ragyog fel örömmel a nászi táncban, már ott vagy velem összesimulva, végtelen rezgéseken úszva… Már azelőtt…

 

Már az első hang előtt kondul a harang, üdvözlőn, érkezésünket ünnepelve, majd üdvözítőn, mikor elvisz ismét a végtelenbe, felfűzve az időre, amit nem tudunk előre, aminek hossza örök talány… Már az első pillanat előtt sejtjük a sejthetőt, a rejtélyt, a dallamot, még az előtt, hogy a karmester pálcáját emelné, s előadná újabb művét az égi zenekar... Már az első intés előtt tudja a karmester, mit akar…

Már akkor tudja, mikor emelkedünk fénybe, fellegekbe, mikor süllyedünk kéngőzös pokolra… Előtte ott a kotta… Ott van a partitúra, hogy zajlik majd ez a földi túra?

 

Még a pillanat előtt, mielőtt látnál, látnálak, mielőtt érintené sejted a sejtem…

Az első pillanat előtti pillanat: innen indulunk, s ide hoz vissza az utunk, ide vezet az utolsó elhaló hang. Elhalkul a harang és csak, a csend marad.

A csend, a rejtélyes ének, a pillanat előtti pillanat, a tánc, a Boleró, amint lebegünk körbe-körbe, ölelkezve mindörökre… 

 

 

 

MF

Kategória: