Van egy liget a két világ határán...

A valóság a Páneurópai Piknikről

Írta: Pi

Barakkba zárt legenda

                       ( Pi=Mészáros Ferenc, aki a Páneurópai Piknik ötletgazdája volt...)

1989.augusztus 19-én Sopronpusztán, a Páneurópai Piknik alkalmával közel ezer keletnémet ember áttörte a magyar-osztrák határt…

Az esemény tényszerű leírása Nagy László ( Bizánci megoldás, vagy…) tollából megtörtént, így azzal nem is kívánok foglalkozni.

Amiért szükségesnek éreztem ezen a honlapon megírni gondolataimat a hajdani nagyhatású eseményről, az a „száraz tény”, hogy én voltam az ötletgazdája, „szellemi atyja”. Lévén, hogy az azóta eltelt több mint negyedszázad során mindazon gondolataimat, élményeimet, amelyek az én aspektusomból az eseményhez szervesen hozzátartoznak, annak utóélete során nem vették figyelembe, az úgynevezett történelmi elemzések és egymást követő tudományos konferenciák során, hanem azt a nyilvánvaló tényt is háttérbe szorították, hogy valóban én lennék az esemény iniciátora, fontosnak tartottam, hogy ha máshol erre nem nyílik lehetőség, legalább ezen a helyen megírjam a Valóságot.

A Valóság és a történettudomány között – mint ennek az eseménynek a kezelése is igazolja – lényegi különbségek vannak. Ennek az igazolásába fölösleges belemenni, elég a történettudomány elmúlt ötven esztendejének értelmezéseit megvizsgálni különböző események kapcsán és a fenti állításom igazolást nyer mindenki számára.

A Valóság egzakt, világos, ezért veszélyes… És a Valóság mindig szubjektív! Hitelességét nem az utólagos értelmezések adják, hanem a megéltség, átéltség szintje.

A lényeg:

A Páneurópai Piknik során nem csupán az történt, hogy néhány keletnémet áttörte a vasfüggönyt. Ha úgy tetszik ,az eseménynek ez volt a látható, attraktív kiterjedése, de ezzel egyidejűleg volt ennek egy sokkal lényegesebb tünete:

Egyetlen pillanatra, az áttörés néhány percére megnyílt a Valóság is. Tisztán, világosan, ezért katartikus erővel! Életemben először felegyenesedhettem ,és miközben egyik barakkból a másikba hömpölygött a tömeg, ott állhattam a Valóság élményének lenyűgöző fényében, a felegyenesedett ember méltóságában.

Mindig úgy gondoltam, hogy ennek a pillanatnak a jelentését minden egykori szervezőtársam megértette, hiszen ez a pillanat nem volt véletlen:

Barakkban nőttünk fel, amely nem csupán silány volt és vertikálisan szűkös, hanem a mennyezete is elviselhetetlenül alacsony volt, ahol az embernek görnyedten, vagy négykézláb, netán csúszva-mászva kellett léteznie.

Bennem akkoriban az a vágy élt – és talán azért jelölt ki a sors arra, hogy ennek az események az elindítója lehessek – hogy megélhessem a valóságos, azaz felegyenesedett emberi minőséget, hiszen így, ebben az állapotában határozható meg a lény pontos helye; ilyenkor van a legmagasabban a fejünk és innen látható pontosan, hogy mi az, ki az, akire felnézhetünk, mi van fent a valóságban, a mi az, ki az ami/aki alattunk helyezkedik el.

Áttörés!

1989. augusztus 19-én Sopronpusztán ez is történt.

A sors valamiért minket, egykori szervezőket tüntetett ki azzal, hogy részesei lehessünk és rajtunk keresztül Magyarországot is.

Ez a pillanat nem illeszthető az úgynevezett racionális értelmezések körébe, nem volt képes az eseményt azóta rendszeresen elemző tudományosság látáskörébe kerülni.

Miért?

Mert minden, ami a Páneurópai Piknik kapcsán az óta megnyilvánult, a barakk térfogatában történt. Belátom: ez nem ugyanaz a barakk, egy kicsit komfortosabb, de éppúgy alacsonyan van a mennyezete, mint az előzőé, s ahhoz, hogy ezt az eseményt a Valóság szintjén tudjuk értelmezni, és ami ebből adódna, hasznosítani önmagunk számára, meg kellene nyitni ennek a barakknak a mennyezetét, aztán felegyenesedve azonosítani a helyet, a térfogatot, amiben élünk.

A Páneurópai Piknik az egykori szervezőket, így közöttük engem felhatalmazott, így kötelezett arra, hogy az áttörés Valóságát képviseljük. Nem önmagunkért, hiszen az a Nagy Pillanat fölöttünk van! Tudjuk, mert megéltük, azaz a sors kegyéből mi kaptuk meg ezt a feladatot. És rajtunk keresztül Magyarország.

Talán egyszer eljön az a pillanat is amikor, ennek a fontossága és ereje érvényesülhet.

Én, a „szellemi atya” maradtam ott, ahol a pillanat megérintett, és eltökéltem, hogy maradok is.

 

Néhány megjegyzés a fentiekhez:

A Valóság és a ráció sohasem ugyanaz: A ráció az értelem korlátai között tengődik, azaz barakkba zár, legfeljebb része a Valóságnak. A létezés legfontosabb tényei – szeretet, szerelem, szaporodás -  sohasem az értelemből keletkeznek, mindig ott van fölöttük, bennük a hibásan szubjektívnek nevezett tényező…

Ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert folyton azzal a „váddal” illetnek, hogy irracionális az eseménnyel kapcsolatos „magyarázatom”, holott éppen az az irracionális, hogy sem a nemzeti önbecsülés javításának segítésében, sem az úgynevezett „országimázs” kialakításában nem támaszkodtak az eseményből  nyilvánvalóan adódó lehetőségekre.

Ezek után fölösleges keresni, hogy ki az irracionális és ki nem.

 

Mészáros Ferenc