Van egy liget a két világ határán...

Pi Blog

Vissza a mesébe!

Írta: Pi

Mondják: „culturkraft” vagyon, mintha nem ez lenne immáron sok évszázada. Háború, aminek sok-sok ismerős és ismeretlen áldozata „díszíti” a magyar történetet és ennek okán determinálja a nép lelkületét. Megannyi ballada, amely itt-ott meg is van írva, de többnyire csak a temetők néma sírjai jelzik őket felénk

Ballada! Balladás nép vagyunk! Milyen jól érzékelte mindezt Arany János és mennyire nem értjük, vagy nem akarjuk érteni azt az üzenetet, amelyet minden egyes balladája üzen felénk!

 

Márpedig ez az üzenet nem más, mint vissza a mesébe. Hol szakadt meg az utolsó mese? Talán Hunyadi Mátyás halálakor. Akkor, amikor az általa trónörökösként megjelölt személyt éppen a fölesketett nagyurak – Kinizsi, Károlyi – tiporták el a csontmezei csatán. Bár Corvin János balladáját nem írta meg senki, soha de mintha az ő eltiprása indította volna meg a lavinát, amely Mohácson keresztül végigsöpört a történelmünkön.

Megannyi mesét sejtető történet fordult szívtépő balladába. Fölösleges sorolnunk és azt is fájdalommal kell rögzítenünk, hogy ma is vannak ilyenek.

 

Arany János diagnosztizált és utat jelölt: vissza a mesébe! Ő tudta, hogy a magyar néplélek valódi otthona a mesék világa!

Ez az egyetlen hiteles cél és küldetés minden önmagát magyarnak tekintő ember számára. Ha úgy tetszik ez az értelmiség egyetlen feladata. Minden más cselekvés és megnyilvánulás balladai ösztönű.

 

Érdemes végigfutni a magyar történelmet ilyen nézőpontból is. Én már megtettem, de itt most nem is kívánom sorjázni a bizonyítékokat, inkább a megélt közelmúlt egy eseményére hívnám föl a figyelmet annál is inkább, mivel személyes részem volt benne és van áttekintésem ennek a mesének a sors alakulásáról.

1989. augusztus 19-én zajlott le a Páneurópai Piknik, amely során több száz kelet-német polgár törte át a vasfüggönyt és menekült a szabadabb világ felé.

Mindez tisztán zajlott, mindenféle atrocitás, erőszak nélkül. Ez az esemény volt a forrása a német egyesítésnek és kijelenthetjük, hogy ezen keresztül az európai egyesítésnek is.

Igaz, mesébe illő történet. Néhány debreceni, majd az ötletükhöz csatlakozó soproni ember közös meséje ment itt végbe.

Olyan történet, amely hordozta és hordozza még ma is magában a célt, a mesévé emelkedést: a magyarság önbecsülésének erősítését, külhoni megítélésének formázását.

 

Immár harminc esztendeje zajlott le ez az esemény s ennek meseszerű eleme egyre inkább háttérbe szorul, a középszer számító sunyisága és a harácsolás luciferi gátlástalansága saját aklába terelte ezt a történetet, fojtogatva mindazt a csodát, ami valóságos éltetője, létrehozója volt.

Itt tartunk. A mese főszereplői még élnek és fulladoznak. Ha nem is vérrel és tragédiával övezve - hiszen a mai „luciferizmus” módszerei már nagyon kifinomultak – haladunk a balladai fájdalom mélységeibe.

 

Amíg mi élünk, él a mese is! Bezárva ide a kis lélek-kalitkába.

Ideje lenne kinyitni a kalitkák ajtaját!

Corvin János, Mohács, a Zrínyiek, Rákóczi, 1848-49, Trianon, 1956 után talán 1989 mégis fordulat lehet Arany álmai felé?

Vissza a mesékbe, elég volt a balladákból!

 

Ballada

Reményből születtem, forró szenvedélyből.

Szerelem virágnak százszorszép meséből.

Anyám homlokáról dőltek rám a fények.

Sóhaja szellőjén ringatott az ének.

 

Ringatott az ének, meséről-mesére.

Úgy hittem, úgy tudtam, sohasem lesz vége.

Nap útján fény ölelt, felhőtlen volt az ég,

lassan, észrevétlen elfogytak a mesék.

 

Elfogyott a mese, felfalta a világ,

Bezárta szirmait a szerelem-virág.

Magamra maradtam, csillag sem világít!

Keresem a mesét, haláltól, halálig.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kategória: